(Paszternak)Mindenesetre elgondolkodtató

Változatlan formában reprodukált bejegyzés a biztonságos böngészésről és az iskolákban használt szűrőprogramról. Via Dani.

Az alábbi levélen nincs mit megváltoztatni, ezért változatlanul kopipésztelem. Nem lettem tartalomtolvaj, de úgy érzem, indokolt, hogy az alábbi “oknyomozás” minél több helyen felbukkanjon.

“Mivel még mindig havazik, ezért szerintem is érdemes feldobni kicsit ezt a napot, mondjuk egy kis nyomozással.

1. “Just the facts, maa’m”

Ha kicsit megnézzük közelebbről ezt a Biztonságos Böngészés Programot (továbbiakban: BB, de nem a Balatonboglári pezsgő és nem Ms. Bardot, ahhoz én már túl fiatal vagyok) akkor messze nem az lesz az egyetlen kérdés, hogy vajon miért csak windows-ra van meg a program (itt a szoftver értendő, a BBP gép nélkül is megy…)

Szóval, kezdjük a BBP honlapján. Szép, világos dizájn, bizalmat keltő zöld szín és fejléc grafika (bár a menükhöz kötelező Javascript egy kicsit ront az “annyira biztonságtudatos” image-n) és jó feltűnő helyen a “támogatók” logói, hogy egyből lásd, jó helyen jársz. A tartalom eléggé light, főleg a sajtócikkek, meg némi alapvető bemutatkozás, kinyomtatható szórólap.  Rögtön fel is lehet venni a kapcsolatot a program munkatársaival.  Közülük Schiroky Vilmos nevét jegyezzük meg, még találkozunk vele.

A lapon tényleg semmi feltűnő nyoma, hogy a szívjóságon, a gyermekeink sorsa felett érzett aggodalmon és persze a támogatók nagylelkűségén kívül miről szól még a program. Mindehol azt hangsúlyozzák, hogy ezt a milyen hú de jó kezdeményezést mindenki támogatja, meg, hogy végre valaki megsegíti a szegény iskolákat ingyen tanácsokkal meg eszközökkel, hogy megvédjék az ifjúságot attól a csúnya internettől. És még otthonra is be lehet szerezni ugyanazt a szoftvert, ingyér’. Tuti. A cikkeket kicsit komolyabban elolvasva aztán megakadhat a szemünk azon, hogy az iskolák csak az “ingyenes tesztverziót” kapják meg csatlakozáskor. Aha, ezek szerint van nem ingyenes nem teszt verzió is. (Félelmetesen bonyolult logikai gyakorlat volt, de majd lentebb látni fogjuk, hogy még újságíróból is van olyan, aki a “próbaverzió”-ra naívan azt hiszi, hogy az ugyanaz, mint a béta.) De ennek a lapon nincs nyoma. Az iskoláknak szóló csatlakozási oldalon (http://www.biztonsagosbongeszes.hu/iskolaknak.php) is csak annyi van szemérmesen, hogy a jelentkezés után a munkatársak felveszik a kapcsolatot a további együttműködés megbeszélésére. Mmmm-kay.

Tovább nézegetve (http://www.biztonsagosbongeszes.hu/dkc_faq.php) a telepítési segédleten akadhat meg a szemünk. Itt a szépen illusztrált PDF-ben a képernyő képeken a jobb szeműek észrevehetnek egy bizonyos Malach Enterprises Inc.-t, meg a program (megint, a szoftver, nem a BBP) is kap egy nevet: Dolpin Knight. What the hell, idő úgyis van, zúzzuk be a Kugliba, nézzük mit ad ki. Aha. http://www.dolphinknight.com/. Szóval ez az, amin az önkéntes programozók szabaidejükben ingyen bütykölnek.

http://www.dolphinknight.com/about.php

“Sajinsoft. A Malach Enterprises Inc. több, mint öt éve van jelen az IT biztonsági szoftverek piacán. Egyedi termékeivel több ezer elégedett felhasználó iglnyeit elégítette ki. A csapat az üzleti megfontolások mellett elérkezettnek látta az időt, hogy az üzleti megfontolások mellett tegyen valamit a felnövekvő generáció egészséges fejlődéséért.”

Itt már van neve is a gyereknek: http://www.dolphinknight.com/purchase.php

A “P” verzió (otthoni) 9 és fél kiló magyar konvertibilis valuta Paypallal, utánvéttel több. A “C” (hálózati) verzió esetén 1-5 licensz 119 rugó és még egy fél.(!) Természetesen megint Paypallal. Végülis tényleg, a könyvelő is simán beveszi bizonylatnak, hogy “Paypalon utaltam el az árat”, meg egy komoly cégnek nincs is bankszámlája, ld még készpénztilalmi jogszabály jogi személyek közötti fizetésnél. A licenszek számától függően innen még simán lehet gyalogolni felfelé, 21-25 licensznél már a szinte jutányos 447500 HUF-os ár szemez velünk, efelett pedig egyedi ajánlatot adnak.  Természetesen egy iskolában nem kell részleteznem, hogy mennyi licensz kellene. Tényleg tök ingyen van.

Persze bárki mondhatná, hogy nem is biztos, hogy ennek a delfinnek bármi köze van a BBP-hez. Vagy legalábbis, a kapcsolat nem biztos, hogy szoros. Nos, itt az ideje egy kis önálló munkának, nehogy elzsibbadjon a kezünk a tétlenségtől. Érdemes megnézni, hogy a www.biztonsagosbongeszes.hu, a www.biztonsagosbongeszes.org, valamint a www.dolphinknight.com és a www.sajinsoft.com ugyanarról a gépről fut, és mindegyik domain ismerősünk, Schiroky Vilmos nevén van bejegyezve. (Ha ez egy cég, akkor miért nem a cég nevén?) Ezzel fejlesztettük a manapság oly fontos informatikai készségeinket is.

Hm. Szóval akkor ezekről az árakról mesélhetnek a munkatársak, amikor a jelentkező iskolákkal felveszik a kapcsolatot “a további együttműködés lehetőségeit” megbeszélendő. Na de közismert, hogy az átlag magyar közoktatási intézménynek már régen kilóg a s***e a gatyából, honnan lenne félmisije szűrőszoftverre? Nézegessünk tovább az oldalon, egyszer csak meglesz a kulcsmondat:

“A szoftver megrendelése az intézmények számára nem jár költséggel, mert az beszerezhető az informatikai normatív támogatás terhére.”

Aha. Hogy mi ez a normatíva? Kutassunk egy kicsit lomtárban (vigyázat, a pókhálós sötétben a fejünkre eshet a lazán falnak támasztott szertári csontváz) és egyszer csak találunk valamit: http://hirek.prim.hu/cikk/40205/

Mai változatban: http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1673&articleID=231869&ctag=articlelist&iid=1

Röviden: az intézmények igényelhetnek apanázst (többek közt) informatikai eszköz beszerzésre, óvodánál gyerekenként 1200, iskolában középsuli végéig 2400 pénz/koponya összegben évente. Természetesen az oktatási program megvalósítása érdekében, pedagógiai célra. Na most akkor képzeljük el a kisvárosi/falusi/kerületi iskola igazgatót + tantestületet, amint azon töprengenek, hogy milyen szép és/vagy hasznos dolgokat lehetne ebből a pénzből beszerezni. (Emlékezzünk azóta feledésbe merült miniszterünk szavára is, miszerint a normatíva azt célozná, hogy legyen miből pl a szükséges gépcseréket megcsinálni) És akkor a nagy tervezgetés közepébe belecsöppen a BBP. Jön, lát, és viszi a lét. Bomba ötlet? Az. Végülis tényleg nincs semmi másra szükség, mint szűrőszoftverre. Különösen aranyos, ha a fenntartó “hathatós támogatásával” érkezik a BBP, mert ugye akkor nem nagyon vannak hülye kérdések a tantestületből, az izgága és fiatal technofil biológia tanerő éppúgy le lesz halkítva, mint a fejét csóváló informatika tanár, aki már látott egyet s mást, s tudja, hogy a diákok is. Ld pl: “Újabb 130 iskola csatlakozik a Biztonságos Böngészés Programhoz.” Ja, biztos mindenkit totál meggyőzött, ha más nem, a pedintézet. http://www.biztonsagosbongeszes.org/?cikkid=200902111

Ezek után az, hogy a csomagban vannak (egyébként kétségkívül jószándékú, de máshonnan is beszerezhető) tanácsok is szülőknek, emellett már simán belefér. Hogyan robbantsunk egy igazi hazai ötlettel válság idején, közpénzből? Így. “Like Frankie said, I did it my way” (aki kitalálja az idézett forrást, kap egy dedikált radírgumit)

2. A programról

Nem, most nem a BBP-ről, hanem a szoftverről. Ugyebár a témával kicsit is ismerősebbek tudják, hogy szűrőszoftvert nagyon nehéz csinálni, mert (egyszerűsítve) vagy nagyon biztonságos, de akkor szinte semmit nem lehet vele megnézni, vagy megpróbál feketelista alapján szűrni, mely esetben a kikerülése válik túl egyszerűvé. Ez mindig igaz, de emellett a listás megoldásoknak szokott lenni még egy dilemma pontja: ha a gyártó adja a listát (vagy a megbízottja) akkor az ugyan kényelmes, de cserébe gyakran nem árulja el, hogy mi van a kiszűrt körben, és miért. Ebben az a klassz, hogy még a szülő/tanár sem tudja, hogy miért nem nézheti meg Pistike a kérdéses oldalt. Nagyon hiteles nevelői szerep ez ilyenkor, amikor mégis megpróbálod megmagyarázni. Meg persze a gyártó listája jó eséllyel lesz olyan, mint az 501-es farmer: mindenkire rámegy, de passzolni nem igazán fog. Túl sokféle kultúra, szokás, nevelési elv lehetséges. A másik lehetőség, hogy a listát a szülőnek/tanárnak kellene adni. Ez elvileg rugalmasabb lehet, de iszonyat munka karbantartani. Ja, és a gyerek mindig gyorsabban találja meg a tuti helyeket, mint te. Végülis neki nem sok dolga van ezen kívül. A delfin lovag kombinált megközelítéssel kísérletezik (plusz meg lehet neki adni, hogy milyen programokat engedjen általában véve futni, és mikor)

Természetesen a feketelista alkalmazása miatt a dolog közel nem 100%-os, és tényleg jól gerjed az angol szavakra, ahogy Lali tippelte. Kiiktatni nem triviális, viszont megkerülni nem lehetetlen. Ld pl: http://www.hirszerzo.hu/cikkprint.86724

(Innen értesülhetünk a “támgatóival” mindig szívesen dicsekvő Schiroky Vilmos távlatibb terveiről is: “bizonyos jogszabályi változások esetén” a program alkalmas lenne rá, hogy a chat programokban (?) feltűnő zaklatók (tudod, a bemondó néni is a dobozban van) ellen bizonyítékként rögzítse a beszélgetések tartalmát. Izgatna, milyen változtatásokra gondol, de lehet, hogy jobb, ha nem tudom.)

3. Test. Nevelés.

Hogy az ilyesmi mire jó otthon? Már ez is vitatható. A nagyon kis gyerekek valóban védelemre szorulnak, de nekik semmi szükségük arra, hogy internetezzenek, pláne nem egyedül. A nagyobbakat pedig inkább arra kell megtanítani, hogy a világ bizony nem csupa szép dologból áll, de sem megijedni nem kell tőle, sem direkt keresni az utca másik oldalát. A még nagyobbaknál pedig tudni kell, hogy akkor is keresni fogják.

Egy iskolában viszont az élet még érdekesebb lesz. Itt ugyanis egy épületben nyüzsizik a hatéves és a 14 (esetleg 16, 18) éves. Úgy elsőre is látszik, hogy a szükséges védelmi szint nem azonos az elsős Julcsi esetében, aki még csak azt tudja biztosan, hogy a karácsonyfát tényleg nem a húsvéti nyúl hozza, és pl a 17 éves Józsika esetében, aki sutyiban az osztály bombázóját, a Szilvit lovagoltatja a koleszban vagy suli után otthon, és nem a térdén.

Az is triviális, hogy ha a suliban tényleg megjelenik egy ilyen szoftver, akkor legfeljebb azt lehet majd látni, hogy tényleg csak azok járnak a gépterembe óra után, akiknek nem telik saját lanpartyra, mindenki más – nagyon dicséretes módon – az osztálytársakkal építi a közösségi kapcsolatokat otthon a “nem filterezett” gép előtt. És ilyen mindig lesz valahol a szomszédságban.  Ahhoz képest, hogy anno a mi generációnkban még volt, ahol a TV-t is bezárták a szekrénybe (a videóval együtt) és mégsem okozott gondot a “Tomboló ököl” c. döbbenetesen unalmas ám tilalmas örökbecsű megtekintése a suli és a munkaidő vége közötti vákuumban, ez triviális feladat lesz a jól felkszült ifjúságunk számára…

Cserébe az ilyen szűrőszoftverek egész érdekes “mellékfunkciókat” növesztenek, amikre a BBP oldal is utal.  Segíthetnek pl a szoftver licensz gazdálkodásban (csak semmi letöltögetés és telepítgetés) és a szerzői jogok védelmében (majd adok neked zeneletöltést). Végülis ez is ifjúságvédelem. És az sem baj, ha a stréber Esztike nem tudja megírni a háziját, mert a megfelelő kulcsszavak éppen tiltólistán vannak, véletlen egyezés folytán. Amikor pedig a legfelkészültebb égetnivalók kitalálják/sniffelik a tanári jelszót, akkor valóban eljő a forradalom. Egy biztos, unalom nem lesz, tehát minden rendben.

4. Outro

Hiába, szép dolog is az ilyen Public-Private Partnership. Jól passzol a mostanában divatos “csináljon már valaki valamit, de azonnal!” típusú közhangulatba és az ezt szorosan követő demonstratív izom ugráltatásba. Emellett a “gazdaságfejlesztés közpénzből” szép példája is.  Mindenki egyért, egy mindenkiért. Dicséretet érdemel. De mi ez? A “summa cum laude”-re azt írja ki, hogy ilyen disznó kifejezéseket igazán nem szabadna nézegetni, és süllyedjek el a föld alá? Hm….

A többi csendes hóesés.”

via Dani.

Ha eddig még nem tetted, itt feliratkozhatsz a blog RSS-csatornájára. Az RSS használatáról bővebben itt olvashatsz.

Belföld, Címlapsztori + , , ,

Eddig 8 komment érkezett

  • B.Kata

    Abszolút elgondolkodtató… köszi, Dani!
    Az informatikai normatíva: elég sokan pályáznak rá, más szoftverfejlesztőnek is borult már el az agya tőle. :(
    A tartalomszűrés: egyszerűbb tiltani, mint nevelni, odafigyelni. A tiltást pedig – ahogy Dani is írta – lazán ki lehet játszani. Aggaszt, hogy most az internetet kiáltották ki minden gond okozójának: miatta nem olvas a gyerek, miatta nem sportol, nem tanul, miatta olyan, amilyen, pedig tudhatjuk, hogy ez egy igen sok összetevős és sok szereplős dolog. Ha bárki elhiszi nagy boszorkányüldözős hevületében, hogy ez a tartalomszűrés egy csodaszer, akkor – véleményem szerint – nagyot fog csalódni.
    Személyesen csak remélni tudom, hogy az iskolai könyvtáramba nem jut el semmiféle szűrőszoftver (nem rajtam múlik). Rálátok a monitorokra, pontosan tudom, miket olvasnak, mikkel játszanak, milyen oldalakat néznek: még egyszer sem kellett pornó vagy atombombakészítő oldal miatt közbelépnem, de ha úgy adódna, azonnal meg tudnám tenni. A saját keresőmotor használtatásával elég jól tudom szűrni a találatokat, a linkgyűjteménnyel, a webajánlókkal valamelyest irányíthatom az érdeklődésüket – szerintem az iskolai könyvtár ennyit tud tenni, s ez nem kevés.

  • mikulasg

    Respekt.

  • Paszternak

    Megjegyzés: a levelet nem Dani írta. A szerzője nem kívánta felfedni magát, de respekt, valóban.

  • dtp

    Csak fizikaliag állsz más monitora mögött, vagy a saját monitorodon tudsz nézni könyvtári “munkaállomásokat”?

  • jattila

    Jómagam a könyvtárosság mellett rendszergazda is vagyok az iskolában. Jellemzőnek és elgondolkodtatónak tartom, hogy az ilyen cégek a rendszergazdát, könyvtárost, tanárt stb. kikerülve az igazgatókhoz fordulnak és jól hangzó álhírekkel, félinformációkkal befolyásolják őket.

  • B.Kata

    dtp: Nem állok mögöttük (az elég ciki lenne mindannyiunknak), és nincs monitornéző programom sem, egyszerűen jártomban keltemben odanézek, vagy ha úgy adódik, odaülők valaki mellé, aki lelkesen elmagyarázza, hogy hogyan kell pl. birodalmat létrehozni, vagy éppen mit rakott fel a honlapjára, megmutat egy animét, egy klippet, vagy beszállok a Honfoglalóba egy körre – ennyi az egész.
    jattila: Tipikus.

  • dani

    tényleg nem én írtam :) és tökéletesen egyetértek: egy normális családi háttérrel rendelkező, felvilágosított és “rendesen megnevelt” gyereknek nincs szüksége semmiféle szűrőre. ennyi erővel szűrős szemüveget is osztogathatnának ftw.

  • oross

    b.kata: hogy megint én legyek a negatív. azért nagy szerencse, hogy a gyakorloban vagy könyvtáros, válogatott gyerekeid vannak. hidd el. másrészt abszolút egyetértek azzal, hogy a nevelés a lényeg, amit otthonról hozunk, s nem az iskolában/könyvtárban kapunk. ezekkel nem a szűrés mellett kardoskodom, csak én valamiért sötétebben látom a világot. bocsi